«

»

Sze 30

Ökölvívás – Paczók Patrik és Berecz Lionel magyar bajnok

Az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban az Egri Városi Sportiskola színeiben Paczók Patrik a 40 kg-os súlycsoportban, Berecz Lionel címvédőként a 48 kg-os súlycsoportban diadalmaskodott és sikeresen megvívott finálé után a dobogó legmagasabb fokéra állva átvehette a Magyar Serdülő Bajnokság aranyérmét. Bereczet a 146 fős mezőny legtechnikásabb bunyósának választották a szakemberek. A csapatversenyben 55 klub összevetésében a Debrecen lett a győztes 28 ponttal, megelőzve a 22 pontos KSI, valamint a 21 pontot Egri Városi Sportiskola és Kaposvár együttesét. Az EVSI a két arany mellett két bronzérmet is szerzett. Szőllősy Richárd és Kuzma Krisztián révén. Az egri sportolókat a Dorkó Péter, Galambosi István, Farkas Tibor edzői trió készítette fel. Az aranyérmesek esélyesek az október 31-én Oroszországban (Anapa városában) kezdődő serdülő Európa-bajnokságon való részvételre.

Csütörtökön reggel még a kerekesszékes vívó világbajnokság pástjainak elemei sorakoztak a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, de délre már állt a sok csatát megélt ring, amelyben 4 napon át 13 bíró közreműködésével 128 meccset rendeztek meg. A Magyar Ökölvívó Szövetség megbízásából és felügyeletével az Egri Városi Sportiskola házigazdaként is jól vizsgázott.

Kunya György a MÖSZ főtitkára elismeréssel szólt a szervezésről: – Minden a megszokott magas színvonalon, gördülékenyen zajlott Egerben. Rutinos rendezőként a sportiskola évről-évre jó házigazdája az ökölvívó országos bajnokságoknak.

A MÖSZ képviseletében Pelyva György alelnök, Kunya György főtitkár, Szakos József szakfelügyelő, Nagy Anett Viktória szakmai koordinációs igazgató, Wida József, az utánpótlás válogatottak menedzsere, Nacsa József a versenybizottsági elnöke, a MÖSZ bíróbizottság vezetője követte figyelemmel az egri történéseket.

A vasárnapi döntőkben mindkét egri egyhangú pontozással verte ellenfelét. A tavalyi ezüstérmes Paczók Patrik ezúttal semmit sem bízott a véletlenre, jó ritmusban technikásan bunyózott és legyőzte Lakatos Zsoltot. (RSK)

Címvédés. A 48 kg-os Berecz Lionel, a novaji iskola nyolcadikosa az első pillanattól kezdve irányította a mérkőzést. Űzte, hajtotta Katona Olivért (Gladiátor Akadémia-ZEB), akire számolni is kellett egy testre mért pontos ütést követően. Dorkó Péter edző szerint az elődöntő sokkal nehezebb volt, az a meccs illett volna be döntőnek. Berecz megvédte bajnoki címét és kemény edzőtáborozás és anapai Európa-bajnokság szerepel az októberi programjában.

A mezőny kiegyenlítettségét mutatja, hogy 20 klub képviselői voltak érdekeltek a vasárnapi  finálékban.

Az egriek eredményei: 40 kg: 1. Paczók Patrik 48 kg: 1. Berecz Lionel 50 kg: 3. Szőllősy Richárd 52 kg: 3. Kuzma Krisztián

A magyar bajnokok 38,5 kg: Kecskeméti Roland (TTS) 40 kg: Paczók Patrik (EVSI) 41,5 kg: Bernáth Richárd (DVS) 43 kg: Vastag István (SZO) 44,5 kg: Csonka Tibor (PSE) 46 kg: Zúró Zsolt (TMÖ) 48 kg: Berecz Lionel (EVSI) 50 kg: Máté Patrik (GAA-KBK) 52 kg: Orsós Róbert (RSK) 54 kg: Rácz Krisztofer (OSZ) 56 kg: Radics Béla (FBO) 59 kg: Orbán Adrián (GAA-KSI) 62 kg: Fortunyák Patrik (DSC) 65 kg: Csikos Adrián (SLG) 68 kg: Varga Gyula (KSI) 72 kg: Kóczián Dávid (ZBC) 76 kg: Kökény Norbert (VSC) +76 kg: Suki József (UTE)

Csapatverseny: 1. Debrecen 28, 2. KSI 22, 3. EVSI és Kaposvár 21-21.

Különdíjasok: Legtechnikásabb versenyző: Berecz Lionel (EVSI) Legharcosabb versenyző: Rácz Krisztofer (Oroszlány)