«

»

jan 22

Asztalitenisz – Szegeden nyert az EVSI-Pálosi AK

Megkezdődött a tavaszi szezon az Egri Városi Sportiskola országos bajnokságban érdekelt csapatai számára. 2019 első versenynapján a HRT Spedition által támogatott NB I-es férfi egységünk Szegedre látogatott. Az előjelek nem voltak kedvezőek, hiszen tartalékos felállásban kellett felvenni a harcot a házigazdákkal. Egyes számú játékosunkat Pálosi Balázst ínhüvely gyulladás miatt voltunk kénytelenek nélkülözni. Ennek ellenére óriási csatában az EVSI 10-8-ra diadalmaskodott. Nagy Balázs három, Kovács Gábor, Jóna András és Banok Tamás két-két egyéni mérkőzést hozott, emellett a Banok-Jóna duó is felülmúlta a házigazdák egyik párosát. NB III-as egységünk játék nélkül jutott értékes pontok birtokába. A mieink az Ózd csapatát fogadták volna, azonban a borsodiak előző nap jelezték, hogy betegségek miatt nem tudnak Egerbe utazni, így feladták a meccset. A versenybíróság 18-0-ra írja jóvá a találkozót, ezzel második számú csapatunk vezeti a pontvadászatot. A soron következő megmérettetés a szűk két hét múlva esedékes Budapest Bajnokság lesz, a csapatbajnoki küzdelmek csak azt követően folytatódnak.


Férfi NB I., keleti-csoport
Floratom Szeged AC II – EVSI-Pálosi AK 8-10
Az egriek pontszerzői:
Nagy Balázs 3, Kovács Gábor 2, Jóna András 2, Banok Tamás 2, és a Banok-Jóna páros.

NB III észak-keleti csoport
EVSI-Pálosi AK – Ózdi VSE 18-0 (játék nélkül)